Bemutatkozás

Magamról:


Immár vagy hét-nyolc éve, hogy elkezdtem foglalkozni a szappankészítéssel. A tusfürdőt és a bolti szappant nem igazán kedveltem, így először én is a vásárokban fellelhető kézműves szappanokat kerestem, vásároltam. Csak sajnos nem azt kaptam ezektől, amit vártam. Árban és tartósságban sem voltak szimpatikusak.

Ezt megelégelve döntöttem úgy, hogy magam is megpróbálkozom a szappankészítéssel. Beiratkoztam hát az első tanfolyamra, ahol az alapokat sikerült elsajátítanom.

Kissé bátortalanul ugyan, de belefogtam az otthoni szappankészítésbe.


Nem sokkal később ugyanezen a helyen a
kencekészítés alapjait is megtanultam. A mai világban szinte elengedhetetlen a bőr ápolása. Ezt is leginkább természetes szerekkel szeretném tenni. Én biztosan. És ahogy körülnézek a világban, egyre több emberben merül fel az igény a természetes, jó minőségű krémek iránt, mint a bolti, ki-tudja-mi-van-benne krémekre.

Én is szeretem, ha a bőröm puha, ápolt, és próbálom megőrizni a fiatalságát is. Amennyire csak tudom. :)

Ezeknek a készítményeknek 100 %-ig ismerem az összetevőit, így tudom, hogy mit is kenek magamra, milyen hatásuk van a bőrömre. Ez a természetesség, természetes ápolás jót tesz mind a bőrömnek, mind a lelkemnek.


Később elvégeztem egy másik szappankészítő tanfolyamot is. Már fontos szempont volt számomra, hogy amennyire lehet, védjem a környezetet. Így igyekeztem elhagyni a pálmazsírt. Egy kis utána járással mindenki láthatja, milyen károkat okoz ennek előállítása. Vannak mellette állók és vannak ellenzők - ez ma elég kényes vitatéma.

Ezen a tanfolyamon pont olyan recepteket tanultam, amelyekben nem szerepel az említett pálmazsír. Örültem, hogy ha csak kis mértékben is, de hozzájárulhatok a környezetvédelemhez.

Itt még a receptkalkulátor használatát is megtanultam. Így némi tanulással magam is belevághattam az otthoni szappanrecept alkotásába, majd a saját magam kitalált szappanok készítésébe.


Igyekeztem a
teljes háztartásomat környezetbarát dolgokkal rendben tartani. Éppen ezért végeztem el a haladóbb szappantanfolyamokat is, ahol már mosószert, súrolószert, öblítőt stb. is megtanultam készíteni.

Mosogatószert sajnos nem sikerült jót tanulnom. Vagyis sikerült egyet, de igazából másmilyen mosogatószerre vágytam. Ezért kísérletezgetéssel megalkottam a saját magam receptjét. Ebben is csak természetes összetevők vannak, viszont nem kell hozzá lúgot sem használni. Sikerült egy nagyon jó receptet alkotnom. :)

Ugyanígy sikerült megalkotnom egy csodálatos tisztítószert is, amit az egész lakásban használok. Mindent csak ezzel takarítok. És az eredmény, a tapasztalatok, a visszajelzések magukért beszélnek :)


Szóval, a saját igényeimnek megfelelően és a környezet védelme érdekében kezdtem mindezzel foglalkozni. Nagyon örülök, hogy idáig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam.


Az embereknek nagy igényük van arra, hogy tudják, mi az, amit a finom bőrükön használnak. Én pedig nagyon sokáig szeretnék nagyon jó és még jobb szappanokat készíteni és a bőröm szépségét megőrizni. :)

Egyre nagyobb az igény a természetes termékek használatára. Remélem, legalább részben, meg tudok felelni ennek :)


A nevem? Egyszerűen csak: Gina :)

(A szappanjaimat utánam csak Ginaszappanként emlegetik. :) )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Azért még van remény ;)

  Sziasztok! Tudom, hogy régóta nem jelentkeztem semmi újdonsággal, de az a helyzet, hogy már jó egy éve nincs lehetőségem szappant készíten...