2018. december 31., hétfő



Mindenkinek nagyon csodás, fantasztikus, boldog, sikeres és szeretettel teli új évet kívánok! 

 


2018. október 20., szombat

Fahéjjjas

Kipróbáltam valami mást. Bátorkodtam egy fahéjas szappant csinálni. Egy éjszakán át járt a fejemben, hogy fahéjas szappan, fahéjas szappan. Ráadásul még egy számomra kedves ember is azt mondta, hogy ő szereti a fahéjasat. Úgyhogy nem volt mit tenni, meg kellett csinálni. :)

A fahéjnak több előnyét is felsorolják. Többek között segít a fogyásban, a takonykór elleni küzdelemben, ha szájon át fogyasztjuk.
De ez ugyebár most egy szappan, így semmiképpen nem lehet szájon át fogyasztani. :)
Marad a fürdés vele. És ha már fürdés és a bőr, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a fahéjnak élénkítő szerepe van a bőrre. Mivel elég erős fűszer, ezért sokaknál kifejezetten irritálja a bőrt ez vagy éppen az illóolaja. Állítólag pont így segít a narancsbőrrel szembeni harcban (hogy mi emberek miért mindig harcolunk és küzdünk valami ellen????), hiszen az irritációnak köszönhetően az adott bőrfelületen látható a pirosság, ami annak a jele, hogy ott kicsit élénkebb a vérkeringésünk. Ennek köszönhető, hogy tud "küzdeni" a narancsbőrrel. Hiszen, ahol élénkebb a vérkeringés, ott a bőr alatti pangás is kicsit jobban elkezd mocorogni. És ki tudja, mi lesz a végeredmény?
 

Mondom, ez az elméleti része.
A gyakorlati részt még nem próbáltam. Vagyis Én még nem kentem magamra fahéjat, hogy lássam az ilyen jellegű hatását. És a szappan sem lett még kipróbálva, hiszen teljesen friss.
Tegnap éjjel nem tudtam aludni, így a konyhában kötöttem ki. Hajnali egykor már kész is volt a szappan. Vagyis pihent a formákban a meleg sütőben. :)
Délelőtt, ahogy kihűlt, már ki is vettem őket és kiraktam tálcákra száradni. Bizony, meg kell várni vele a szokásos négy hetet. Ez van. Türeleeem...

Elárulom, hogy mit is tettem bele. A szokásos kókuszzsír-olívaolaj alapon túl van benne szőlőmagolaj és hidegen sajtolt avokádóolaj. Ezeken kívül persze a tengeri só, nem is kevés, őrölt fahéj (vagy inkább őrült?) és fahéj illóolaj. Hát az illata most nagyon finoman érződik. Remélem, ez később is megmarad. :)
A sónak köszönhetően talán még egy kis bőrradírozó szerepe is van. De minden kiderül, ha kipróbáljuk :)


2018. június 2., szombat

Valami zöldség

Nem, nem adtam kertészkedésre a fejem, sem a kezem. Úgyhogy igazából nem is arról a fajta zöldségről lesz szó, amit a kertben lehet termeszteni.
Ezt kicsit máshol termesztik, nem nálunk a kertekben.
Ja, hogy mi ez? Ez az avokádó. Jobban mondva az Én avokádós szappanom. És lássuk be, az avokádó nagyon szép zöld kívül és belül. Egy ilyen szépséges finomságból készítettem ezt a szappankámat. De nem magából a gyümölcsből, hanem annak hidegen sajtolt olajából, hogy finom, kényeztető szappan legyen belőle.

Ez az olaj, mint a képen is látható, elég sötétzöld színű. Az illata nem valami kellemes első szaglásra. Kicsit erőteljes, de elviselhető.
Ezt az olajat lehet használni babaápoláshoz, érettebb, idősebb, érzékeny, száraz, ekcémára hajlamos bőr, valamint száraz, töredezett haj ápolására.
Hogy fokozzam a szappan jó tulajdonságait, tettem még bele olívaolajat, szőlőmagolajat és persze az elengedhetetlen kókuszzsírt, ami minden szappanom egyik alap összetevője.
Ebben most nem a bolti részlegen kapható tengeri só van, hanem a némileg drágább atlanti-tengeri só. Ennek valahogy sokkal szebb fehér színe és ragyogása van. Olyan, mintha igazi kristály lenne.

Illatnak gerániumot tettem bele és már most érezni, hogy milyen finom illata lesz a szappannak. Bár egyébként érezhető rajta az avokádóolaj jellegzetes illata is.

Azt sajnálom, hogy a lúg úgy „kiszedi” az olaj sötétzöld színét. Pedig milyen szép is lenne egy ilyen sötétzöld színű szappan! Nem akartam beletenni semmiféle színezőt sem, ezért marad ez a világoszöld színe. De szerintem így is nagyon szép. És ami a lényeges, hogy tényleg nagyon finom és kényeztető ez a szappan.

A bal oldali képen az olajhoz hozzáöntöttem a lúgot, az látszik az alján. A jobb oldali képen meg már a lúggal összekevert olajok masszája látható. Már alakulóban a szappan.


Ezen az alsó képen a formában van már a szappan. Megy be a sütőbe egy kis gélesedésre. Hagyom kihűlni ott, majd másnap veszem ki a formából őket, hogy néhány hét alatt száradjanak. Ezután már csak némi víz kell hozzá, hogy habot képezzünk és megfürödjünk vele.


Hát akkor újfent ne habozzunk habozni és élvezzük bőrünk kényeztetését egy ilyen szappannal!

2018. május 31., csütörtök

Himalája sószappan

A boltokban sószappan néven általában csak egy sótömböt árusítanak. Biztos az is jó valamire, még nem próbáltam, de nem is szándékozom kipróbálni. Maradok a saját szappankáimnál. :)

Az otthoni szappanosok által készített sószappan úgy fele-fele arányban tartalmaz sót és olajokat. Ilyen az enyém is. Az általam felhasznált olajok: kókuszzsír, szőlőmagolaj és olívaolaj. Ezen olajok jótékony hatásáról is elég sokat lehet olvasni. Azonban a só is egy kitűnő bőrápolószer. A leírások szerint egy ilyen sószappan szinte bármilyen bőrtípuson használható, legyen az száraz vagy zsíros, ekcémás, pikkelysömörös vagy éppen aknés, pattanásos, gyulladt, esetleg egy normális típus.
A bőr természetes pH-ját is segít visszaállítani, összehúzza a pórusokat, ezáltal csökken a bőr vízvesztesége, kiegyensúlyozza a faggyúmirigyek működését.

Alapjában véve, mivel só, ezért jó kemény szappan lett belőle. A só csökkenti a szappan habzását, de mivel ebben finom olajok is vannak, ezért ez a szappan egész jól habzik. Egész finom kis habja van.

Színe ugyebár a rózsaszín himalája sótól ilyen szép rózsaszínes. Illatnak nagyon finom levendula illóolajat kapott.

Mindenképpen megér egy próbát, ha már olyan sok jótékony hatása van. Nevezhetném akár gyógyszappannak is. 💜


A bal oldali képen már összekevertem az olajokat, a lúgot és hozzáadtam a sót és illóolajat is.

A jobb oldali képen a szilikonformákban vannak. Megy be a sütőbe egy kis melegedésre. Holnap kiszedem a formákból és megint lehet velük várni a használatukig. Talán nem kell olyan sokat, mint a többi szappannál, hiszen ez eleve nagyon sós, talán hamarabb is szárad.

A fenti képen pedig látszik, hogy milyen gyönyörűségesek ezek a szappanok is. És csodás velük a fürdés. Már korábban készítettem egy adagot, ezért tudom. 😍💗






2018. május 28., hétfő

Kenceségek

 Most csupán kétfajta kencét készítettem: az isteni deot, amit olyan sokan szeretnek és a csodás arctejet. Mindkettejükről már írtam korábban egy-egy bejegyzést.

A közelmúltban úgy döntöttem, hogy nem készítek több kencét. Egyelőre legalábbis nem. Úgyhogy hosszú ideig talán ez lesz majdnem az utolsó kencealkotásom. Ugyanis, amíg van alapanyagom, addig talán készítek még néhányat. De csak akkor, ha igény van rá.

Kárba azért nem fognak veszni a fel nem használt összetevők, hiszen, amit csak lehet, azt fel fogom használni a szappankészítéshez. Így előfordulhat még az is, hogy újabb szappankreálmány születik.

Vaníliás

Ma reggel szedtem ki a formából a finom vaníliás szappankákat. :)

Talán nem meglepő módon ez a szappan is az egyik kedvencem nekem is. Kényeztető, lágy habja van és fenséges illata. Jelen esetben éppen az illata az, ami nagy hatással lehet az érzékelésünkre. Hiszen elsősorban az illatok azok, amelyek különös hatással tudnak lenni ránk.
Olvasmányaim szerint enyhe afrodiziákum, de remek hangulatjavító és segíti a nyugodt alvást is.

Maga a vanília illóolaja jól használható gyulladt, ekcémás, aknés bőrre.

Számos egyéb jótékony hatása van magának a vaníliának, érdemes utánaolvasni.

Nemcsak az érzékeinkre ható tulajdonsága miatt, hanem a benne lévő értékes növényi olajok jótékony hatása miatt is érdemes kipróbálni a vaníliás szappant. Összetevői: kókuszzsír, hidegen sajtolt napraforgóolaj, olívaolaj, ricinusolaj, sheavaj. Ezek mindegyike is egy-egy nagyon jó ápolója a bőrnek, de egy fenséges szappanba ötvözve őket...
Az olajokon kívül tettem még bele tengeri sót is a szappan keménységének érdekében. Természetesen tartalmaz őrölt bourbon vaníliát is és egy kevés mézet. Persze a vanília illó sem maradhatott el.

2018. március 19., hétfő

A logó :)

Végre most már van igazi saját logóm. :)
Egy nagyon kedves ismerősömnek köszönhetően ez is elkészült. Úgy érzem, ebben a képen minden benne van, ami szimbolizálja a munkámat és engem. :)

 A zöld a természetességet, a gyönyörű orchideák a tisztaságot, szépséget, a szappanok magát a terméket, a pillangó talán engem. Úgy tudom, a pillangó a változás és újjászületés szimbóluma is, és rám mindkettő nagyon is jellemző. Ezen kívül a szárnyalás, a könnyedség, ragyogás. :)
Nekem nagyon tetszik és nagyon hálás vagyok érte. :) Mert megérdemlem. ;)

2018. március 18., vasárnap

Csokis sütiii...

... helyett szappan :)

Annyira szépen néz is és annyira harapnivaló, hogy szinte mindenki azt hiszi elsőre, hogy süti. Pedig nem az. Ez az egyik  legcsodásabb szappanom a sok közül. Finom, selymes a habja, amiből jó sok van. Gyengéden tisztítja és ápolja a bőrt. Finom olajai és egyéb hozzávalói révén táplálja is a bőrt.
Elmeséljem, hogy mik vannak benne?
Természetesen, mint minden szappanomnak, ennek is az alapja az olívaolaj és a kókuszzsír, de van benne hidegen sajtolt napraforgóolaj is. Ápolóhatását a kakaóvajnak is köszönheti meg szerintem a finom étcsokoládénak, és talán a finom holland kakaópornak is. És ne felejtsem el, hogy mézet is tettem bele ennek érdekében. :)
Illatnak édes narancs illóolaj van benne. Így akár lehetne a neve narancsos csoki is :)

Ez most különösen szép sötét színűre sikerült, igazán elégedett vagyok vele. Persze vele is meg kell várni az egy hónapos száradási időt. De megéri. :)


2018. március 12., hétfő

Kamillás szappan fázisfotókkal :)

Jó néhány hónap kihagyás után végre megint belevetettem magam a szappankészítésbe. Ezúttal kamillás szappant csináltam.
Menet közben fotóztam, úgyhogy meg tudom mutatni, milyen fázisokon mennek át az olajok, míg végül szappan lesz belőlük. :)


 Ezen a fotón még csak az alapanyagok vannak, vagyis az olajok, a lúg, a víz és az illatolaj.





 


 Itt az olajok éppen vízben melegszenek, összeolvadnak. :)
 A bal oldali fotón az olajok már a keverőedényben vannak, a jobb oldalin hozzáöntöttem a lúgot is.
 Ilyen a massza, amikor összekeverem az olajokat és a lúgot. Még ezután adom hozzá a darált kamillavirágot, a tengeri sót, a mézet és az illatot. Ebbe kamilla illatolaj került. Olyan illata van, mint egy álom. Kár, hogy a képekkel együtt az illat nem megy át.
A bal oldali képen a formába adagolt massza látható, a jobb oldalin már a sütőben melegszenek. :)
Laza 50 fokra melegítettem a sütőt, majd lekapcsoltam, és hagyom, hogy ott hűljenek ki a szappanok holnapig. Utána kirakom őket papírtálcákra, hogy száradjanak úgy egy hónapig, hogy elpárologjon belőlük a felesleges víz.
Amint kiszedtem őket, teszek még ide róluk fotót. Szerintem csodásak lesznek. :)

Másnap:
Kit kínálhatok meg a tálca szappankából? :)
Ilyen szépségesek lettek.:)

2018. március 11., vasárnap

Sheavajas gyengédség :)

Megint egy nagyon finom és kényeztető szappan készült. :)
Egyszerűen sheavajas néven fut, mivel a sheavajra helyeztem a hangsúlyt a szappanrecept összeállításánál és jó sok sheavaj került bele. :)

A sheavajon kívül mit is tettem még bele? Na, nézzük csak, hol a receptfüzetem? Á, megvan! Vödörből a kókuszzsír, üvegből az olívaolaj és a szőlőmagolaj, a dobozából meg a tengeri só. Hát ennyi finomság került bele. ;)

Erről a szappanomról is csak igazi magaslatokban beszélhetek. Nagyon jól habzik, igazi selymes habja van. A bőrnek egy nagyon-nagyon finom kényeztetés, persze amellett, hogy ugyanolyan jól is tisztít.
Ez tényleg leginkább egy kényeztetés minden érzékünknek. Selymességével a bőrünknek, ilang-ilang illatával az orrunknak, és persze nem utolsó sorban már ránézni is öröm. :)

Azért még van remény ;)

  Sziasztok! Tudom, hogy régóta nem jelentkeztem semmi újdonsággal, de az a helyzet, hogy már jó egy éve nincs lehetőségem szappant készíten...