Első piacozás

Tegnap, vagyis vasárnap, életemben először elmentem "piacozni".

Egy nagyon kedves ismerősöm, Márti, megkérdezte tőlem egy héttel korábban, hogy most vasárnap volna-e kedvem elmenni vele piacozni. Mivel ilyen lehetőséggel még senki nem kínált meg, először alaposan meglepődtem. Én piacozni? Jó vagyok én oda? Biztos, hogy elmenjek? De szerencsémre, minden barátom, aki akkor ott volt, azt mondta, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagynom. Így hát igent mondtam Márti invitálására.

Egész héten lázasan készülődtem. Készítettem a szebbnél szebb és jobbnál jobb szappanokat. Mivel nem volt elég szappanom, mindenképpen készítenem kellett. Szinte minden korábban készített szappanom elfogyott, így csak friss szappanokkal tudtam elmenni piacozni.

Tehát egész héten meló. Persze a sok munkának ára is van. Idáig csak kisebb mennyiségű szappant készítettem, nem volt nagy a hibaszázalék. De most, hogy egyszerre jó nagy mennyiséget készítettem, a hibaszázalék is megnőtt. Több szappanomban is volt néhány "elromlott" darab. Mi lehet ennek az oka? Kérdeztem magamtól? De aztán rájöttem mindegyiknél a hibára. Ez az én nagy szerencsém. Vagy nem is szerencse? Persze, hogy nem. Inkább a figyelés. Ezért is volt jó, hogy sokkal több szappant készítettem, mert így többet is hibáztam, és rájöhettem, hogy mit nem csinálok jól, hogyan kell másképp csinálni. Úgyhogy ennek is megvan az előnye.

Szóval, vasárnap piacozás. Megpakoltam szinte minden dobozomat szappannal. Elég nehéz volt őket cipelni le a lépcsőn, fel a lépcsőn. Mikor odaértem arra a közösségi helyre, ahol a piacozás volt, kicsit tétova voltam. Nem ismertem senkit. Egy ismerős ismerősével kellett találkoznom. Egy kicsit ő segített eligazodni. Aztán befutott egy másik ismerős is. Így már azért jobb volt a helyzet. Asztalt rendeztünk magunknak és kipakoltuk az áruinkat. Én a sok szép és jó szappanomat, ő a sok szép és finom lekvárját.

Mivel éppen egy rendezvény, sőt, nem is csak egy rendezvény volt épp azon a helyen, így rengeteg ember megfordult ott.

Sokan megcsodálták a szappanjaimat. Volt, aki megkérdezte, hogy ez sütemény? Nem, mondom, szappan. Tényleg! Olyan szépek, mintha sütemények volnának! Bele lehetne harapni. Hát, ha valaki azt szeretné, harapjon.

Van egy kedves család ismerősöm, ahol elég sok a gyerek. Ott bizony a gyerekek megkóstolták a paprikás szappanomat. :) De semmi bajuk nem lett.

Aztán volt olyan is, aki megkérdezte: Mi ez? Gyertya? Nem, szappan. Tényleg! De jó!

Persze az emberek csak jöttek-mentek. Sokan megálltak csak nézelődni, szaglászni. De a legjobb az egészben mégis az volt, hogy mindenkinek tetszett, aki csak elment a szappanok mellett. Vásárló is akadt szép számmal. Úgyhogy nekem a tegnapi nap igazából sikeresen zárult.

Egész nap jó hangulatban telt. Bár Márti csak délután érkezett meg. Ő hozta magával a nagyon szép mexikói készítésű és valóban Mexikóból származó, kézzel készített, csomózott karkötőket és kézzel szőtt párnahuzatokat.

De azért a nap végére eléggé elfáradtam. Ez volt az első ilyen egész napos jelenlétem egy ilyen helyen. Nagyon fárasztó a sok ember. Mindenki más. Aztán én is figyeltem az embereket. Ez is eléggé fárasztó. De azért nem volt rossz. :)

Bár ahogy hazaértem, könnyű kis vacsora után rögtön ágyba bújtam. Azon nyomban el is aludtam. Hétfőre, vagyis mára megengedtem magamnak egy pihenőnapot. Ma, úgy gondoltam, nem csinálok semmit. Pihenek. Mikor a lányom reggel iskolába ment, és még visszabújtam az ágyba. És újra elaludtam. De nagyon jólesett. :)

Az első bejegyzés

Végre elérkezett a számomra várva várt pillanat! Megszületett a blogom, és most benne épp az első blogbejegyzésem születik. Nagyon izgalmas ez számomra. Nagy kihívás is. Olyan dologról kell szinte napi szinten írnom, amit igazából szeretek csinálni. Ja, persze, a szappankészítésről kell írnom. Vagyis nem kell. Mert semmi sem muszáj. :)

Mint kezdő blogoló, épp azon gondolkodom, hogy miről is írhatnék először.

Írjak magamról? Írjak a szappanokról? Írjak valamilyen történésről? Írjak valamilyen történetet? Nem tudom. Azt tudom, hogy végre itt vagyok. Végre olyanról írhatok igazából, amit nagyon szeretek.

Mert nagyon szeretek szappanokat készíteni. De eláruljam melyik a legjobb része? Amikor valaki kézbe veszi a szappanjaimat, örül neki. Először ez. Aztán az, amikor ugyanez a személy azon örömködik, hogy milyen jók a szappanok, mennyire szereti az egész család. Hát az valami fantasztikus! Ezért már megérte megcsinálni.

Persze, mindenki más, mindenkinek más a bőre. Éppen ezért előfordulhat, hogy ugyanaz a szappan más hatással van az egyik ember bőrére és más hatással a másik ember bőrére. De ezt én innen nem tudom kiszámítani, hogy milyen hatással lesz valakinek a bőrére.

Nos, első bejegyzésként egy első dologról fogok írni.

Tegnap este szappant készítettem. Teszem be a sütőbe a frissen készült szappankákat egy kicsit melegedni. A szilikonformákat egy tepsire raktam. Valami nem stimmel azzal a tepsivel. Mintha egy icipicit kisebb lenne, mint a többi ugyanolyan tepsi. Ugyanis ez a tepsi folyton leesik a sütő oldalában lévő sínből. Éppen teszem vissza a tepsit, az egyik ujjam a sütő aljához ért és hirtelen szereztem egy elég nagy égési sérülést. Szerencsétlen mutatóujjamról egész nagy felületen lejött a bőr.

Hirtelen nem is tudtam mit csináljak, felhívtam a mentőket. Azt mondták, mindenképpen be kell mennem az égési osztályra. Hát bementem. Bár az égési ügyelet nem épp a legközelebbi kórházban van. Mivel elég nagy ez a város, ezért sehova nem lehet eljutni öt perc alatt. De semmi gond. Lányommal autóba ültünk – ilyen rendes, mindenképpen el akart velem jönni. :) Irány a kórház! Sürgősségi felvétel, onnan pedig egyenesen az égési osztály. Bekötözték bibis ujjamat és mindennek tetejében még egy tetanuszt is kaptam, mert lejött a bőröm. Több se kellett nekem.

Egy kicsit úgy érzetem, hogy sokkot kaptam. Egész évben nem voltam orvosnál. Egészséges alkat vagyok. A kezem úgy be van kötve, hogy most nem csinálhatok vele semmit. És még egy szuri is! Sok a jóból egy estére. De az egészben legalább az jó volt, hogy a kezelő nővér és egy férfi ápoló nagyon jófejek voltak. Még poénkodtunk is. Lányomnak mondták, hogy most neki kell mosogatnia, főznie, takarítania. Gyerekem rögtön fel is háborodott. Persze nem mérgesen. Inkább viccesen.

De a lányomat ismerve úgyis mindent nekem kell majd megcsinálnom. Egyébként is iskolában van. Nem várhatom meg a mosogatással, amíg délután hazajön. Ez van. Ilyen az én formám. :)

Vettem védőszemüveget, védőmaszkot, használok gumikesztyűt a lúgozáshoz, és mégis, a sütő éget meg!!! Felháborító!!! :)

Pénteken kontrollra kell ugyanoda visszamennem. Ja, és a tetanusz helyét két napig jegelnem kell. Már most is fáj, pedig még csak néhány óra telt el, mióta megkaptam. Hajnali fél három van, és én nem tudok aludni. De szerencsére nem a fájdalomtól :)