Tegnap, vagyis vasárnap, életemben először elmentem "piacozni".
Egy nagyon kedves ismerősöm, Márti, megkérdezte tőlem egy héttel korábban, hogy most vasárnap volna-e kedvem elmenni vele piacozni. Mivel ilyen lehetőséggel még senki nem kínált meg, először alaposan meglepődtem. Én piacozni? Jó vagyok én oda? Biztos, hogy elmenjek? De szerencsémre, minden barátom, aki akkor ott volt, azt mondta, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagynom. Így hát igent mondtam Márti invitálására.
Egész héten lázasan készülődtem. Készítettem a szebbnél szebb és jobbnál jobb szappanokat. Mivel nem volt elég szappanom, mindenképpen készítenem kellett. Szinte minden korábban készített szappanom elfogyott, így csak friss szappanokkal tudtam elmenni piacozni.
Tehát egész héten meló. Persze a sok munkának ára is van. Idáig csak kisebb mennyiségű szappant készítettem, nem volt nagy a hibaszázalék. De most, hogy egyszerre jó nagy mennyiséget készítettem, a hibaszázalék is megnőtt. Több szappanomban is volt néhány "elromlott" darab. Mi lehet ennek az oka? Kérdeztem magamtól? De aztán rájöttem mindegyiknél a hibára. Ez az én nagy szerencsém. Vagy nem is szerencse? Persze, hogy nem. Inkább a figyelés. Ezért is volt jó, hogy sokkal több szappant készítettem, mert így többet is hibáztam, és rájöhettem, hogy mit nem csinálok jól, hogyan kell másképp csinálni. Úgyhogy ennek is megvan az előnye.
Szóval, vasárnap piacozás. Megpakoltam szinte minden dobozomat szappannal. Elég nehéz volt őket cipelni le a lépcsőn, fel a lépcsőn. Mikor odaértem arra a közösségi helyre, ahol a piacozás volt, kicsit tétova voltam. Nem ismertem senkit. Egy ismerős ismerősével kellett találkoznom. Egy kicsit ő segített eligazodni. Aztán befutott egy másik ismerős is. Így már azért jobb volt a helyzet. Asztalt rendeztünk magunknak és kipakoltuk az áruinkat. Én a sok szép és jó szappanomat, ő a sok szép és finom lekvárját.
Mivel éppen egy rendezvény, sőt, nem is csak egy rendezvény volt épp azon a helyen, így rengeteg ember megfordult ott.
Sokan megcsodálták a szappanjaimat. Volt, aki megkérdezte, hogy ez sütemény? Nem, mondom, szappan. Tényleg! Olyan szépek, mintha sütemények volnának! Bele lehetne harapni. Hát, ha valaki azt szeretné, harapjon.
Van egy kedves család ismerősöm, ahol elég sok a gyerek. Ott bizony a gyerekek megkóstolták a paprikás szappanomat. :) De semmi bajuk nem lett.
Aztán volt olyan is, aki megkérdezte: Mi ez? Gyertya? Nem, szappan. Tényleg! De jó!
Persze az emberek csak jöttek-mentek. Sokan megálltak csak nézelődni, szaglászni. De a legjobb az egészben mégis az volt, hogy mindenkinek tetszett, aki csak elment a szappanok mellett. Vásárló is akadt szép számmal. Úgyhogy nekem a tegnapi nap igazából sikeresen zárult.
Egész nap jó hangulatban telt. Bár Márti csak délután érkezett meg. Ő hozta magával a nagyon szép mexikói készítésű és valóban Mexikóból származó, kézzel készített, csomózott karkötőket és kézzel szőtt párnahuzatokat.
De azért a nap végére eléggé elfáradtam. Ez volt az első ilyen egész napos jelenlétem egy ilyen helyen. Nagyon fárasztó a sok ember. Mindenki más. Aztán én is figyeltem az embereket. Ez is eléggé fárasztó. De azért nem volt rossz. :)
Bár ahogy hazaértem, könnyű kis vacsora után rögtön ágyba bújtam. Azon nyomban el is aludtam. Hétfőre, vagyis mára megengedtem magamnak egy pihenőnapot. Ma, úgy gondoltam, nem csinálok semmit. Pihenek. Mikor a lányom reggel iskolába ment, és még visszabújtam az ágyba. És újra elaludtam. De nagyon jólesett. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése